Pilinszky János›Poezii

Căci toate ne părăsesc atunci. Separat liniștea cerului, a pământului de veci al sfârșitului lumii, și separat liniștea cuștilor de câini. În

Hová rejtsem kezeimet? Anya, a te kezedet örököltem. de királyságom, tudom, nem kivánod. Lemondok hát, leköszönök a trónról, odahagyom a

Szellõivel, folyóival oly messze még a virradat! Felöltöm ingem és ruhám. Begombolom halálomat. 1958

Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje. A levegõben

Egy híd, egy forró betonút, üríti zsebeit a nappal, rendre kirakja mindenét. Magad vagy a kataton alkonyatban. Mint gyûrött gödör feneke a

Emlékszel még? Az arcokon. Emlékszel még? Az üres árok. Emlékszel még? Csorog alá. Emlékszel még? A napon állok. A Paris Journalt olvasod.

Az ólak véres melegében ki mer olvasni? És ki mer a lemenõ nap szálkamezejében, az ég dagálya és a föld apálya idején útrakelni,