Határok
de Szilágyi Domokos(2012)
1 min lectură
Mediu
Határokon járok örökké,
mindig csak a határokon;
ami inneni, ami elérhetõ:
végül is fájni kezd,
fájni, hogy megtudjam az odaátot,
s hazudom is, hogy megtudom,
vár a határokon
a szent hazugság, a remény,
vár - várom, várjuk mindannyian,
itt, a határokon;
tágul a határ, követem,
indulok, megyek - tágul a határ,
így lesz átléphetetlen,
így leszek egyre gazdagabb,
s annál sóvárabb, minél gazdagabb.
Határokon járok örökké,
örökké hazudom
magamnak is, nektek is
- mindenkinek! -:
hogy átlépem majd, magammal viszem
szomorú poggyászként a Földet, -:
megvámolják majd, mert van, van határ,
amelyen át nem engedik
poggyászomnak gyilkos felét,
õrült felét, képmutató felét,
hullafoltos felét, zimankós,
havakkal könnyezõ, halállal
teljes felét, és elválik, igen,
elválik a hazugság a reménytõl,
millió-éves házasság után,
s addig is, addig is,
járom a határt, járva járom,
s minél könnyebb poggyásszal lépek át majd,
annál mélyebb nyomokat hagyok a talajban.